Interjú

- Férfi vagy, vagy nő?
Ha csak magadat keresed, kerülj ki engem…

- Hány éves vagy?
Rossz részt néztem, nincs egy épkézláb kérdés sem. Elnyom, fáraszt… félek, hogy nincsen jó válasz…

- Van barátnőd?
A furcsa kis szajhám azzal vigasztalódik, azt hiszi, lesz még nap és gerince elutasítani…

- Hobbi?
Sáranya arcának megmetszem ráncait, felszántom gerincét, elhamvadt ágait…

- Mesélj magadról!
Rántsd ki a földet a négy sarkából, alatta biztos megtalálsz…

- Hogyan élsz? Mit gondolsz az életről?
Megfeszülnek a szíjak frissen hasítva mind a hátból; igába dőlve vak lépteken zablát harapni, húzni a hámot. Nyílnak a rögök, léptet az eke, szorgalmas verset karistol. Minden rímel, mindennel…

- És hogyan szeretnél élni?
Nem tart kordában szár, más ösvényen nem húz többé sár. Állva alva sem nyugszik a dobogás, heveder hasad a hajnallal; nyílnak a felhők, tisztára mosnak, billognak nyoma sem maradhat majd. Állva alva is járni várnak, mint sosemvolt-régen, nyers lábak… napot, a holdat, eget, a földet, utat, a végtelen mezőket…

- Halovány a bőröd… beteg vagy? Betegnek látszol…
Vannak csodák arccal a szembeszélben, úgy, mint a szentbeszédben: ha földbe tapossák félig, úgy jut az égig. Nem tudja még, hol a vége, bólint csak a kérdésre: bírja-e végig…

- Hiszékeny típus vagy?
Lehet vaksötét… a szememnek kell hinnem… nem abban, amit jól tudok… ha nem is látok túl sokat innen…

- Mi a legnagyobb álmod?
És most fényes szobákról álmodom, ahol lesz párnája a szendergésnek, asztala a vasárnapnak…

- Mi a legnagyobb félelmed?
Húznak a vonók a csigolyákon, a feszesre hangolt idegeken, a lehetségesnél még gyorsabban, még haszontalanra nem öregedem. Neki hiába a bordaterpesz, nem sajnálja a gyantát rólam. Ha évekbe telik is belegörbít, hogy csak amit szabad, azt álmodjam…

- Mit gondolsz a szeretetről?
Köveket dobok az aljába, a visszhang talán majd válaszol…

- Mit gondolsz a halálról?
Elcsitít, mint a víz, ha lázat olt… mielőtt magába fojt…

- A szerelemről?
Kéz a hajban, mint kés a vajban, görcsbe rándul a karma akaratlan…

- Mit kérnél ha egy kívánságod volna?
Tépj, egy oldalt hátulról szakíts szét! Minden más lesz mint rég…

- Most hol lennél szívesen?
Majdnem minden mindegy, mint egy holt ajkán a csók…

- Mikor voltál a legboldogabb?
Foglalkoztat a gondolat, játszom egy furnérkoporsóval. Nézem az esőt, hogy miként veri el az intézeti temetést…

- Milyen volt a gyermekkorod?
Aztán néha amikor elővették, csak annyit mondtak: nahát!, mennyit nőttél, kis sikoly, amióta nem láttalak…

- Édesanyád…?
Gondos legyek ringatták el, zárat csókoltak cukorszemére…

- Vannak emlékeid a gyermekkorodról?
Elképzeltem gyönyörű arcát melynek tökéletessége után ember büntetlen nem élhet, mert erős az ő szorítása. Kívántam mint lepke a gyertyafényt és ő lassan hagyott kimerülni. Egy nap testet öltött, hűtőrácsra tűzött…

- Érzelmes, vagy erőszakos típus vagy inkább?
Úgysem művészet, ha egy friss sebbel szeretkezem...

- Vannak belső démonaid?
Teker még rajta, hátha megpattan… hangolna feljebb, hogyha tudna… játszana rajtam valami szelídet… jégcsap ujja, újra meg újra…

- Bölcs embernek tartod magad?
Én, kinek füle van a hallásra, nem értem meg, azt amit mondasz. Belül növekvő kérdőjel-ösztön feszíti szét az állkapcsaimat. Beszélsz csak kongó, elfojtott hangon, mintha bármit is jelentene, de semmit sem mondasz, semmi sem szól, csak talán az eszme mindenek felett…

- Melyiket választanád: pénz, hatalom, vagy szerelem?
Árnyékot vet mint ágyat és ágyat vet mint ráncot. Ráncot vet, vihart arat…

- Honnan ismernéd meg életed egyetlen és igaz szerelmét?
Ha az egész világ is az otthonom volna, hozzá mindig hazatérnék…

- Ha valaki egyszer bölcs tanácsot kérne tőled, mit mondanál?
Körben ott vannak a válaszok mind, csak kérdezni kellett megtanulni…

- Mi vagy te tulajdonképpen?
Kalapácsláb a haranghorizonton, minden léptem csendítés, túlvisszhangzik a városon is, míg egyensúlyra lelek peremén… a nevem Nero.